A kérdés megválaszolásához szükségünk van néhány alapvető információra:
- Elsősorban, hogy mekkora felületet kell leburkolnunk
- Milyen burkolási technikát választunk (ezekről részletesebben az “eltérő burkolási technikák” című fejezetben)
- Figyelembe kell venni, hogy még ha első osztályú lapot vásároltunk, abban is lehet selejt
- Néhány lapot vágni, fúrni kell, lehetnek felületi szabálytalanságok (görbe falfelület, aminek a leburkolásához több lapot kell elvágni, vagy több beugró, ahol a több sarok miatt szintén több vágás kellhet) vagy csak valamilyen mintát szeretnénk kirakni a lapból
- Továbbá érdemes néhány lapot félretenni a munkálatok befejeztével az esetleges javításokhoz, vagy ha reklamáció merülne fel, legyen mintadarabunk. Ezt azért is fontos, mert esetleg egy későbbi utánrendeléskor már nem biztos, hogy kapunk ugyanolyan tónusú lapot, hiszen azok akár gyártási szériánként változhatnak, vagy az is előfordulhat, hogy akkora az adott burkolólap családot kivonják a forgalomból.
Összességében elmondható, hogy a burkolandó felület méretéhez viszonyítva, átlagosan 10-15%-kal több burkolólapot érdemes vásárolni.